Ennyi év távlatából,azt hiszem,kirajzolódik előttem a kép,ami a problémák gyökeréül szolgáltak.
Az egyik nagyon egyszerű,és tipikus is azt hiszem az egyke fiús anyukák-menyek esetében.Hát jött egy pimasz,csinos,mosolygós,gondtalan lány,aki komolyan elrabolta a kicsi fiúkat.Megtörtént a valós leválás,külön családot alapított..
A másik pedig,hogy ez a lány nagyon is tudta mit csinál,nagyon is határozott elképzelései voltak a szerepéről,az anyaságról,a gyereknevelésről.Elkövette azt a hibát,hogy nem nagyon szorult segítségre...ment neki...
Sokszor ütköztünk....
Majd az eltelt évek alatt sok mindent beláttunk kimondatlanul mindketten.Én például azt,hogy türelmesebbnek kellett volna lennem,több mindent el kellett volna fogadnom.Ő meg talán azt,hogy ez a lány,nem is csinálja olyan rosszul..
A következő ütközetünk a válásunk környékén bukkant fel..
Az Ő elvei szerint ugyanis,a feleség mindig a férj alárendeltje,tudnunk kell megbocsátani,és elnézni dolgokat,és mindent megtenni a férfiért.Nem értettük meg egymást!Én nem így vallom!Szerintem egyenrangú felek,és én nem az vagyok,aki belenyugszik és vegetál...
Sok igazságtalanság ért,sok könnyem elfolyt akkoriban...
Sokszor belefáradtam az örökös bizonyításba,hogy valójában soha sem tudok megfelelni neki,bármit is teszek,bármennyire is szeretnék...
Talán nem is lehetett...
Aztán eljött az az egy hónappal ezelőtti nap...amikor kórházba került...és megtudtuk,hogy nagy a baj..
A döbbenet,a hideg zuhany,a család összefogása...
Egy hónapnyi lelkileg nagyon megterhelő ápolás,segítség,támogatás..
Az a borzalmasan nehéz feladat,hogy elkísérjük Őt a legnagyobb szeretetben,gondoskodásban egy olyan kapuhoz,amin csak Ő léphet be,mi már nem..
A sors félelmetes....!
Valamiért nekem kellett ott lennem vele az utolsó napon....engem jelöltek ki a föntiek...
Valamiért úgy rendezte az ég,hogy én töröljem le utoljára az arcát,én etessem meg utoljára,az én főztömnek az ízével a szájában hagyja el ezt a Világot..
És nekem szorítsa meg utoljára a kezemet a családból..
Nem az új menyének,nem a szeretett fiának,hanem nekem...
Amikor reggel,pár óra múlva jött a telefon...és tudatosodott bennem ez,rájöttem ez nem véletlen..
Nekünk még dolgunk volt egymással...
Remélem úgy csukta le a szemét,hogy mégis csak jó menye voltam....
Nyugodj békében Kati mama!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése