Kislány korom óta készültem rá,álmodoztam,mikor jön el az idő,hogy a saját babámat tarthatom a karomban.Álmaimban mindig kislány mosolygó képe jelent meg.Biztos voltam benne,hogy egyszer kislányom születik.Szóval....hosszú várakozás,iszonyú nehéz,"hánykolódós" várandósság vége felé közeledtem 2000.márciusának elején.Rettenetes méreteket öltött a pocakom.Mivel egy pici,törékeny nő vagyok,még nagyobbnak tűnt,mint valójában.Nagyon nehezen viseltem már a végét és türelmetlenül vártam valami jelre,ami azt jelenti,indulhatunk.Minden készen állt a baba fogadására.Aztán egy napon rettenetesen begörcsölt a vesém,a baba pont ráfeküdt.Nem volt mit tenni,miután még másnapra sem változott a helyzet,elindultunk a Kútvölgyi kórházba.Gondoltam kapok egy görcsoldót és hazamehetek,de sajnos nem így történt.Még 2 hetem volt a kiírt szülésig,de az orvosom szerint bármelyik pillanatban megszülethet a baba.
Az én kislányom másként döntött.Már jóval átléptem a kiírt dátumot ,de még mindig nem történt semmi.Eltelt 1 hét,2 hét,semmi.Végig bent kellett maradnom,amit nem tagadom,borzalmasan viseltem.
Március 17-én pénteken a dokim azt mondta nem lehet tovább várni,hétfőn megcsászároz.
Szinte már megkönnyebbültem.Na, de nem ez lett a móka vége....
A kicsi hercegnő a pocakban nagyon berezelt a műtét gondolatától és úgy döntött mégiscsak megérkezik.Miután minden le lett fixálva az altatóorvossal persze....
Már aznap,pénteken nem találtam a helyem,hányingerem volt,infúziót kaptam,még a látogatókat is elküldtem,mert nem voltam igazán a toppon.Végigszenvedtem az éjszakát,majd a reggeli vizsgálat után hirtelen 5 perces fájásaim kerekedtek a semmiből.Reggel 9 óra volt.IRÁNY A SZÜLŐSZOBA!!!!végre!
Akkor még nem is sejtettem,hogy minek nézek én elébe....
Hosszú-hosszú órákon át ugyanis nem történt semmi változás,csak a fájdalom erősödött,de a baba nem tudott lejjebb csúszni.Voltak percek,amikor tényleg úgy éreztem,hogy baj lesz...
Délután 5-kor már a baba sem érezte jól magát,gyorsult a szívverése,nem kaptunk oxigént.Már majdnem betoltak a műtőbe,amikor a dokim döntött,hogy megbírom csinálni,Ő ismer.Behívott egy második orvost és ketten,na meg én, valahogy tényleg megcsináltuk.Merthogy 2000.március 18-án 18 óra 5 perckor felsírt a kislányunk,Boglárka,3100 g-al és 53 cm-el.Nem voltunk túl jó állapotban.Rövid időre a hasamra tették,és akkor,ott történt valami kettőnk között.Az a pár perces baba olyan mélyen belenézett a szemembe,hogy ott és akkor cinkosok lettünk.Örökre,visszavonhatatlanul,ami a mai napig tart,egy olyan erő és szeretet,ami szavakkal nem elmondható,mert nem létezik rá szó.A gyerekem,a barátnőm,a mindenem.
Azt persze megfogadtam,hogy soha többé nem szülök!Ami aztán igen hamar elfelejtődött,mert 2,5 év múlva ugyanide tértem vissza a hugicájával,de ez már egy másik történet.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése