2011. augusztus 31., szerda

Gólya...


Bogica túl van az élete első gimis évnyitóján!
Legnagyobból most legkisebb lett..
A "kicsik",a 12.-esek kedvencei :)
Hihetetlen belegondolni,hogy most,amikor életében először lépte át a kaput még kiskamasz,és amikor elhagyja majd nyolc év múlva,felnőtt nő lesz...
Azt hittem nagyon kilóg majd a sok "felnőttesebb" között,de nem olyan vészes..





Olyan nagy lány már!
Az évnyitó nem tartott sokáig,a Himnuszt az iskola tanulói énekelték,ez kedves volt.
Ezután egy-két versike,majd az igazgató beszéde,és végül egy ének.
A tanteremben az osztályfőnök elrebegte a fontos dolgokat,és holnap kezdődik a munka....




Házi feladatként névtáblát kell szerkeszteniük holnapra.
Középen a név,bal oldalt egy rá jellemző dolgot rajzolni,jobb oldalra pedig,hogy miért jelentkezett ebbe az iskolába.
Nagyon nehéz az év eleje.
Főleg a munka kezdés miatt is.Nehéz helyt állni úgy,hogy kettőkor még a Nyugatinál talpig kosztümbe próbálok munka ügyeket intézni,két órával később pedig átöltözve a város másik végén büszke anyukaként állok az évnyitón.És mikor lesz időm a nőnek lenni?
Most még minden olyan kusza és zavaros,bele kell jönnünk.
És az esti korai fekvés sem megy még..
Át kell állnunk teljesen...
Hirtelen most nagy lett a pörgés azt hiszem!




2 megjegyzés:

  1. Nálunk dettó!!!
    Ugyanez a helyzet...
    De majdcsak belejövünk!

    VálaszTörlés
  2. Én amúgy szeretek pörögni,csak bele kell lendülni :D

    VálaszTörlés